Bevezetés

A Zselic déli területének régészeti hagyatéka kevéssé ismert. Csekély szórványemléket jegyez csak az irodalom. A legutóbbi évek kutatásai új eredményekkel gazdagították a múlt ismeretét.

A Dél-Zselic várainak, földvárainak kutatása során több őskori lelőhely is felfedezésre került, több elpusztult középkori település neve is felkerült újra a térképekre. A földvárak kulturális hozadéka bár még csak néhol érzékelhető, a jövőben bizonyára ezek is hozzájárulnak majd egy-egy község híréhez-nevéhez.

Zsibót és Turbék, jelenleg közigazgatásilag Szigetvár szárnyai alá tartozó települések. Leginkább kiváló szőlő- és bortermeléséről ismert vidékük a hozzájuk kapcsolódó terjedelmes hegyközség révén. A régiségben azonban önálló falvakként léteztek, sőt talán Szigetvárt is megelőzte alapításuk. Zsibót középkori település volt, melyről okiratok maradtak fenn. Turbék török alapítású helység, mely Szulejmán szultán türbéje körül szerveződött, annak kiszolgálására. Semlék, pedig a török háborúk viharában elnéptelenedett falucska volt. Meg kell emlékeznünk Domolosról is, mely a középkorban Dáma Ülése/Illése néven volt ismeretes.

A középkori települések mellett, azonban két nagyobb jelentőségű „földvár” is fellelhető a környéken. Az egyik világhírű, ám pontos helye bizonyításra szorul, a másik még nem világhírű, de az lehet. Az első Szulejmán szultán temetkezési helye körül épült türbét védő török erőd, a másik a zsibóti 5,5 hektáros ősi erődváros, melynek gyökerei a korai rézkorba nyúlnak. Mindkét emlék úgy vélem, túlmutat országos jelentőségén, érdemes volna szakembereknek is kutatni.

Zsibót és Semlékhegy középkori története

Zsibót néveredete

A személynév eredetű elnevezés, magyar névadással keletkezett. Eredete a német Sibold, Sibolt, illetve a latin Sibolto név. A magyar oklevelekben is előforduló személynév: 1370-ben Sibold fia Pál szerepel egy jogvitázó oklevélben. 1465-ben és 1466-ban zálogbavetési ügyben szerepel egy bizonyos Siboldus.

Érdekességképpen megemlíthetjük a szilágyvármegyei Zsibó községet párhuzamként.

Középkori századok

Érdekességként tarthatjuk számon Zsibót első írásos emlékét: 1278-ban Csák Máté az ország nádora oklevelet datál a településen. A nádor jogszolgáltatás miatti országjárása közben állapodott meg a faluban.

1308 novemberében Anjou Károly Róbertet magyar királlyá választják. 1312. június 12-én zajlott le a híres Rozgonyi csata (Csák Máté és Aba Amádé seregeit legyőzi a király).

1315-ben Kőszegi II. Henrikfia János bán megostromolja Siklóst a királypárti Kán nembéli Siklósi Péter várát, melyet Beremendi István várnagy sikerrel megoltalmaz.

Károly Róbert hadjáratra indul hívei védelmében: 1316. május 15-én Pécsváradon, május 26-án Zsibóton jár a király, mint azt korabeli oklevelek datálásából megtudjuk. A zsibóti táborállás célja a környékbeli ellenállás felszámolása volt. A harcok végét az 1327 szeptember 16-án megkötött béke jelentette Kőszegi Jánosfia Péter és a király között.

1324-ben Zsibót egyházának Pál papját említik oklevélben.

1330-ban Mihály és Dénes idevaló nemesek szerepelnek egy perben, mint tanú és fogott bíró.

1330-ban az országbíró visszaítéli Lancret fia Beke és István részére itteni részüket, melyet a királyi földek visszavételekor vettek el tőlük.

1332-35 között a pápai tizedjegyzékekben szerepel Zsibót. Ekkor, János nevű papja említtetik aki:

1332 - 40 dénár

1333 I. 40 dénár

1333 II.- 20 dénár

1334 I. - 20 dénár

1334 II.- 15 dénár

1335 II.- 20 dénár pápai tizedet fizetett a keresztes hadjáratok támogatására.

1363-ban határjárásban szerepel Sybolth falu.

1372-ben Almamelléki István fiai: Miklós és János pereskedtek Beke fia Lanceus ellen, ezért a nádor elrendelte a birtokperben szereplő birtokok, valamint a sibolti birtokrész határjárását.

Az ügy érdekessége, hogy a kijelölt napon nem jelentek meg az érintett felek, így további fennmaradt okiratok tanúskodnak az ügy folytatásáról. A somogyi konvent végül is bejárta a birtokokat, a zsibóti birtokrészen egy akkor már 40 éve álló fakápolnát és egy egykerekű malmot is feljegyeznek az Alma folyón.

1413-ban Anthymi fia János szlavón albán csere útján jutott több község mellett Zsibót és Semlékhegy birtokába.

1446-ban hatalmaskodás résztvevői voltak Byro Péter Semeleked-i és János déák fia: Miklós Sybalth-i jobbágyok akik több társukkal együtt garázdálkodtak.

1447-ben Tapsonyi János javadalmai közt felsorolják Zsibótot és Semlékhegyet, az oklevél jelentősége, hogy megemlíti a zsibóti kőegyházat.

1449-ben az Anthimi testvérek kiegyeznek egymással, ennek értelmében Zsibót és Semlékhegy is Anthimi János birtokrésze marad.

1463-ban hatalmaskodás elkövetőjeként több társával említtetik Sybolth Pál, aki ekkor a pécsi püspök szolgálatában állott. A püspök mohácsi tiszttartója a nyúlszigeti apácák lánycsóki, jenei és cselei jószágaira tört embereivel és azokon több jogtalanságot elkövetett.

1488-ban Enyingi Török Ambrus zsibóti részbirtoka szerepel egy oklevélben.

1499-ben Enyingi Török Gergely Sybolthot több birtokával egyben, melyek eddig zálogban voltak Török Imrénél csere és pénzfizetés mellett örökre annak átengedte. Ezt követően ezek a javak Török Bálint örökségét gyarapítják, aki a környék legnagyobb uraságává válik a XVI. század első felében. Ennek az uradalomnak a központja ekkor már Szigetvár, melynek sorsában osztozik a vidék.

A Királyi Sziget korszaka

1546-tól Seghed György királyi kapitány kerül Sziget várának élére. Ezzel a kinevezéssel a környék történetében beköszönt a végvári időszak. Szigetvár királyi végház lesz és a vármegye megmaradt részei, több Somogy megyei birtokkal együtt e vár fenntartását kell, hogy szolgálják. A lakosságot a török is megsarcolta, nagy nehézségek által tudták csak előteremteni a beszolgáltatásokat. Sok igazságtalanság, sérelem éri a jobbágyokat, nemeseket egyaránt. Folyamatos az elvándorlás, a korszak végére a környék elnéptelenedik.

1549-ben katonai szemlét tartottak Sziget várában és városában. A lajstromban feljegyezték Semlegheghy Jánost is aki ekkor a város keleti kapujában, tehát a Pécsi kapuban szolgált. A lajstrom tanúsága szerint a fenn említettel együtt, többen a környékbeli elszegényedő köznemesek közül kerültek ki.

1549-ben készült az a jövedelemvizsgálat, mely Sziget várának javadalmait vette számba Seghed György várkapitány és tisztjei alatt:

„Semlékhegy és Sybold 17 jobbágy és 8 zsellér.

1546: Cenzusra fizettek 8 Ft 50 dénárt. Királyi adóra a prédikátor kezébe adtak 15 Ft-t és ugyanarra 15 köböl búzát. A gabona dézsma kitesz 100 keresztet. A puszták dézsmája, ami a várnagyé 60 kereszt. Őrpénz 4 Ft. Kálváriapénz 48 dénár. A konyhára 1 ökröt, 2 disznót, 13 kappant és 13 köböl zabot adtak.

1547: Cenzusra fizettek 11 Ft-t. Őrpénzre 4 Ft-t. Gabona dézsma összesen 60 kereszt. Királyi adóra Németh Mátyásnak kezébe 10 Ft-t fizettek. A puszták dézsmája, ami a várnagyé 45 kereszt. Kálváriapénz 36 dénár. A konyhára 1 ökröt, 2 disznót, 9 kappant és 9 szigeti köböl zabot adtak.

1548: Cenzusra fizettek 11 Ft-t. Őrpénzre 6 Ft-t. Királyi adóra először Vas Péter kezéhez 32 Ft-t, másodszor ugyancsak az ő kezébe 26 Ft-t, a harmadik adóra, amely az előző évben nem lett behajtva Vas Péternek fizettek 18 Ft-t. Gabona dézsmára 60 keresztet. A puszták dézsmájára 80 keresztet. Kálváriapénz 20 dénár. A konyhára 2 ökröt, 2 disznót, 10 kappant, 10 köböl zabot adtak. Továbbá a bíró eskű alatt vallja, hogy a faluból két jobbágy Byro Miklós és Pethew Benedek leszerződött Seghed úrral.”

A javadalmakban megjelenő őrpénz – jelzi, hogy az adott birtokot a végvári katonaság tényleges jelenlétével is vigyázta a török portyák ellen. A jegyzőkönyvek fenntartották a szőlőhegy hegyvámjának adatait is, mely értékes bizonysága a helyi szőlőtermésnek.

Sybold szőlőhegy szölleinek jövedelme:

1546: Hegyvám 681 akó bor, akónként 10 pinttel számítva. Püspöki dézsmára…

1547: Hegyvám 681 akó bor.

1548: ugyanannyi, mint az előző évben.

Sybold 1547. évben, amikor ugyanis külön bíró alá tartozott. Rendes cenzusra 3 jobbágy 3 Ft-t fizetett. Őrpénz 2 Ft. Királyi adót a prédikátor kezébe 4 Ft-t, második adóra Németh Mátyásnak 2 Ft-t fizetett,

A prédikátornak az adó mellett a bíró 4 köböl búzát is adott. Gabona dézsmára összesen leadtak 44 kereszttel. Kálváriapénz 36 dénár. Konyhára 1 ökör, 3 kappan, 3 köböl zab.

1550-ben a Szigeti vár leltára említi a Semlékhegyi vajdát, akit ½ köböl búzával fizettek ki az elvégzett munkákért és futárszolgálatokért.

1553-ban a Sziget várához tartozó falvak és birtokok között felsorolva az összeírásban: Sybolth és Semlékhegy egybíróság.

1553. február 13-án Syboth-i Molnár János (aki egyéb ügyekben máskor is mint futár szerepel az iratokban) és Nagy Ambrus a király levelét vitte Budára.

1554-ben készült összeírásban Sziget várának javai között szerepelnek: Sybold és Semlékhegy. „6 telek. Évente fizet 6 forintot. Őrpénz 2 forint. 2 disznó fejében 3 forint, 2 meddő tehén fejében 4 forint. Karácsonykor 1 köböl zab, 1 kappan, 8 kenyér, húsvétkor 10 tojás, Szent Györgykor 1 tyúk, 8 kenyér jár minden telek után. A község ad 2 disznót vagy 3 forintot.”

„Semlékhegy és Sybold jobbágyai vallják, hogy 8 Ft bírságot hajtottak be rajtuk. Ezenkívül rákényszeríttették őket, hogy a tiszt házában dolgozzanak. Máskor csépléskor a búzából részt szoktak nekik adni fizetésül, most semmit sem kaptak. Pethew Benedek vallja, hogy Nagy Antal legénye Semlékhegyen 1 Ft értékű szénát vitt el.”

1554-ben azon falvak nevei között amelyekben egytelkes nemesek laknak, mások mellett felsorolva ott találjuk: Dama Ilese– azaz Domolos községet.

1554-ben a szentlőrinci törököknek sikerült megadóztatniuk a községeket. A török adóösszeírásokban feltűnnek adózó lakósai. Zsibót: Nagy Demeter, Tót Miklós, Tót Gergely.

Semlék: Pető Benedek, Sakos István, Bíró Miklós.

A török háborúk sora, Szigetvár 1555. és 1556. évi nagy ostroma lehetett az oka e települések elnéptelenedésének.

1557-ben a vármegyei összeírásban már Semlékhegy és Sybolth, mint egykor nemesek tulajdonában álló, de eddigre elnéptelenedett települések szerepelnek.

1565-ben Sziget várregesztrumában ismét szerepelnek falvaink, de mint lakatlan helységek, Dama Ilesse községgel egyetemben.

A fenti településeken kívül e tájon feküdt még Szudalaka, Mihálypéterháza, Pálosfalva, Somogyfalva, Farkasfalva és Medvész, melyeknek a török után teljesen nyoma vész.

A középkorban önálló Zsibótot 1966-ban csatolták az akkor várossá nyilvánított Szigetvárhoz.

Zsibót története

Évezredek emlékei

Az ember történetének korai korszakaiból számos emlék maradt fenn. A régészeti leletek tanúsága szerint a vidék az emberi letelepedésre igen alkalmas lehetett. A Zselic erdővel borított lankái itt a Dráva síkjába oldódnak, melyet ligetes erdők tarkítottak. Az Almás vadban, halban gazdag árteréből kiemelkedő szárazulatok, dombhátak ideális lehetőséget biztosítottak a megtelepedésre. A környék régészeti emlékeit vizsgálva elmondható, hogy az észak–déli tagolódású erdőzóna és Dráva-ártér között húzódó kelet-nyugati ligetes sáv, továbbá a Gyöngyös és az Almás Zselicből aláereszkedő gazdag vizes élőhelyei vonzották leginkább az ősi embert. A mai Szigetvár területén hatalmas, nádasokkal övezett tó terült el, melynek szigetei védett zúgok voltak. A középkorban Haltó és Medvész falvakban laktak halászai. Az újkőkorban, nagyjából 7-8000 évvel ezelőtt, már lakott a táj. Bár leginkább szórványleleteket ismerünk, a távolabbi környékén több régészeti adat is ismeretes a szakmai irodalomból (Gyűrűfű, Somogyviszló).
Több helyen zsugorított helyzetű csontvázakat találtak, a koponyákon okkeres festéknyomokkal. A tágabb környezetből ismert újkőkori vonaldíszes kerámia kultúrkörével hozhatók kapcsolatba a temetkezések. A hitelesítő ásatás hiányában pontosabb meghatározás és értékelés nem lehetséges. Ebben a korszakban az emberek kisebb, családi alapon összetartozó telepeken éltek, földbe mélyített, döngölt padozatú kunyhókban laktak. Gabonatermesztéssel és háziasított állatok tartásával foglalkoztak. A kőeszközök mellett fából és csontból készült használati tárgyakat, szerszámokat is használtak. Ismerték a szövést, gyapjúból szőtt egyszerű ruházatot is hordtak. Ekkortájt jelentek meg az agyagból készült tároló és egyéb háztartási cserépedények.
A rézkorban vidékünkön tovább éltek a korábbi kultúrák, melyek további bevándorlókkal gyarapodtak. Az állattartás nagyobb szerepet kapott. A réz nagy értéknek számított, megmunkálása és használata azonban csak lassan terjedt el. A korszakban tovább élnek a kő- és csonteszközök. A rézkorból jellegzetes edénymaradványok kerültek elő hálónehezékek kíséretével a zsibóti erődvárosból csiszolt kőeszközök társaságában.
A bronzkorban (kb. 4500 éve) lassan kialakulnak a hosszas egyhelyben lakás következtében az úgynevezett „tell - telepek”. Ezek a településdombok úgy formálódtak, hogy az újabb korok építményeit az előző idők alapjaira, maradványaira építették a terep kiegyengetése után. Az így létrejött telep többrétegű, ún. „tell” (arab szó, településdombot jelent), mely különböző rétegeiben különböző korokat őrzött meg a múltból.
A korszak jellemzője a demográfiai növekedés, mely nagy sírszámú temetőket hagy maga után. A kor embere jól ismerte a növénytermesztést (a gabonatermesztésen kívül fejlett kertkultúra jellemző) és az állattenyésztést, az állati erőt felhasználták, ismerték a tejtermékek készítését. A növekvő népességszám és a gazdasági fejlődés egyenes következményeképpen a társadalmi tagolódás is elmélyült. Jellemző a magas szintű fémművesség, és a kultúrákon átívelő távolsági kereskedelem.
Két féle településtípust különböztethetünk meg. A falusias, inkább tanyás mezőgazdasági telepet és a központi elhelyezkedésű törzsi vezetőréteg szállását képező erődített telepet, vagy várat.
A korai bronzkorból híres emlékünk a baranyai Zók község határában feltárt és a korszaknak nevet adó emlékhely, melynek területéről előkerült jellegzetes mészberakásos tálhoz hasonló edény töredékei is előkerültek a zsibóti várban.
Az erődvárost övező többlépcsős védműrendszer leginkább a későbbi bronzkorszak, urnamezős kultúrköréhez köthető. Tolna megyében is találunk hasonló kiterjedésű és szerkezetű erődvárost, mely e korszakhoz sorolható.
Egyes történészek szerint e népesség alkotta a vaskorban is az alaplakosságot, melyet már az írásos történelmi források is megemlítenek.
A Dunántúlon élő, trák-illír eredetű őslakóságot a klasszikus kor történetírói, pannonnak nevezik, később róluk kapta a nevét Pannónia, mint római provincia.
A pannonok létéről a római császárkor történetírói tudósítanak, így a Kr.e I. században, Strabon szerint Dél-Pannonia őslakóssága a pannon népesség. Két törzs nevét is megemlíti az andezites-t és a breuces-t. A vaskor elején érkező kelta hódítókat magukbaolvasztva az I. században ismét erőre kapnak, és kegyetlen harcokat vívnak a rómaiak ellen. Végül megalakul Pannonia provincia és a Dunántúl része lesz ennek a világtörténelmet író birodalomnak.

„Ti vagytok az oka, ti küldtetek nyájatok őrzésére nem kutyákat, nem pásztorokat, hanem – farkasokat.” Bato, a pannonok vezére

Őskori erődváros

A helybeliek által is ismert lelőhely nagy kiterjedésű. Jelenleg szántóföldi művelés alatt áll, de még így is érzékelhetőek a néhai monumentális védmű terepalakulatai. Bizonyára több korszak emlékeit őrzi, tehát többrétegű. A műholdfelvételek alapján három részre tagolják a széles árkok, az így meghatározható területe mintegy 5,5 hektár. A belső rész az észak felé előreugró meredek dombgerinc végében áll kb. 50 m átmérőjű. Ez lehetett a vezéri szállás. Ezt választja le az első árok a hatalmas külső várostól, melyet két részre tagol egy második árok. Ezen kívül egy ritkábban lakott terület (talán gazdálkodási) övezet következett, melyet újabb árok választott el a külvilágtól. Az árkok kb.10-15m átmérőjűek, sáncok nyomai nem érzékelhetők, lehet, hogy ha voltak is, beszántották. Leginkább azonban cölöperődítéssel számolhatunk a korszakban. Az árkok korabeli megjelenése a védelemben, a korban elterjedő harciszekeres harcászat ellensúlyozása miatt következik be. A belső mag területe talán jobban is meg lehetett erődítve, ezt azonban további vizsgálatok kell, hogy felderítsék.
A település épületei jellegzetes döngölt padozatú házak voltak, ezeket a korabeli járószint alá mélyítették, majd alacsony vesszőfonatos fallal vették körül, amelyet agyaggal betapasztottak. Erre került a faácsolatú nyeregtető-szerkezet, melyet náddal fedtek be.
Az állatokat részben karámokban tarthatták, s a külső város területén a kézművesek műhelyei és a konyhakertek helyezkedtek el.